Szervusztok Temesvár kedvelők
Kicsit hosszabb leszek.
Anno 1986-ban, legnagyobb fiamnak megépítettem.
Az már nem emlékszem pontosan, de közel 70 cm hosszú volt.
Abban az időben a Bábszínházban dolgoztam, így megfelelő technikai hátterem volt hozzá, de a gőzgépes variációt el kellett vetnem, mert a kazán, és a munkahengerek közötti távolság már ennél a méretnél is túl sok volt, ergo, lehűlt a gőz.
Sűrített levegővel tökéletesen működött, ezért nem bántam meg a sok munkát vele, de a hajót kénytelen voltam villanymotorral működtetni.
Idén nyáron, itt Ráckevén az Örömhajózáson, újra szóba jött a dolog, de továbbra is az a gond, hogy jó méretben, nagyon hosszú a csővezeték.
A meghajtása az, ami lenyűgöz, és ezért vétek lenne másként megépíteni.
Lényegében ezért rajongok a mississippi gőzösökért, mert a látvány nagyon szép, ugyan akkor, a kazán és a munkahengerek közötti távolság szinte elenyésző.
A fentebb bemutatott Lulonga gőzös is ezért nagyon jó.
Ott is, a kazán, és a gép, szinte egybeépíthető.
Ennyit elöljáróban.
Temesvár nincs elfelejtve, hiszen a nyáron már megbeszéltük Zsolttal, hogy magyar hajót kellene megépíteni, így maradt a technikailag egyszerűbb, I. Ferenc J. lapátkerekes.
Jelenleg azonban a nyári PEK-re való készülődés a fő projekt, ezért elsőbbséget élvez a mississippi springerem, a bárka, és Marci fiam egy láb hosszú vitorlása, na és a pálya elemek megépítése világító toronnyal.
Ha esetleg még maradna időm, akkor pedig a Lulonga, de az is a játék része.
Üdv Szilveszter